Skip to content
AwardedHungaryServices

Combino kompozit kabingyártás megism.

Published
Published 22 January 2026
Deadline
Closed 10 February 2026

Overview

Egy baleset következtében a villamos vezetőfülke orrlemezegység súlyosan roncsolódott, illetve deformálódott. A sérült vezetőfülke egység lebontásra került, majd 2023-ban a 2026 pályaszámú villamos helyreállítása – a 2014 számú villamos ép elemeinek segítségével megtörtént és 2041 ideiglenes pályaszámmal visszakerült a forgalomba. Jelen esetben a 2014 pályaszámú villamos vezetőfülke fejegység pótlása mindkét végén szükséges. A fejegységek teljesen csereszabatosak és megegyezőek a szerelvény két végén. Az üvegszálerősítésű szendvics struktúrájú műanyag önhordó járműfejek középső front szekcióját ért ütközés során a középső zóna teljesen megsemmisült. A szélvédő üveg alatti zóna jelentősen roncsolódott mindkét jármű esetében, de az alsó rögzítő, merevítő keretnek köszönhetően egy darabban maradt, ahol a kompozit elemek törése, deformációja, delaminációja, illetve a szendvics rétegek szeparációja nagy kiterjedésű, mind a front mind pedig az oldalsó szekciókban. A szélvédő fölötti zóna a 2014 pályaszámú jármű esetében jelentősen roncsolódott, míg a 2026-os jármű homlok szekciója nem szenvedett jelentősebb strukturális roncsolódást a baleset során. A megmaradt szerkezeti elem állapota arra utal, hogy a mentési, szállítási, illetve a leépítés során, majd a tárolás következtében olyan behatások érhették, ami a további járműfelépítményként történő felelős hasznosítását lehetetlenné teszi. Az ütközés során károsodott további külső burkolati kompozit szerkezeti elemek: ▪ Mellső front burkolat jobb, ▪ Mellső front burkolat bal, ▪ Mellső front burkolat alsó – (Front panel center p/n: A6Z00000106227), ▪ Vezetőfülke fejegység alatti jobb alsó panel – (Front panel right p/n: A6Z00000106213), ▪ Vezetőfülke fejegység alatti bal alsó panel – (Front panel left p/n: A6Z00000106220), A fent felsorolt burkolati elemek jelentősen roncsolódtak, illetve többségében megsemmisültek az ütközés és a mentési munkálatok során. Az ütközés során roncsolódott, illetve megsemmisült belső burkolati elemek: ▪ Műszerfal konzol front oldali burkolat, ▪ Műszerfal kezelőszerv oldali burkolati panel, ▪ Jobb fölső takaró panel, ▪ Bal fölső takaró panel, ▪ Mennyezeti takarópanel, ▪ Hátsó tűzfal, ▪ Mellső frontfelület belső burkolati panel, A fent felsorolt burkolati elemek jelentősen roncsolódtak, illetve többségében megsemmisültek az ütközés és a mentési munkálatok során. A sérült részek bemutatása Az ütközés során sérült elemek geometriája szerkezeti kialakítása a következő táblázatban (3.1 táblázat) kerülnek bemutatásra. A táblázat tartalmazza azt a rajzi hivatkozást, ami a szerkezeti egység méretéről, csatlakozó elemekről és felület komplexitásáról ad részletesebb tájékoztatást. A táblázat előzetes státuszt határoz meg az egyes szerkezeti elemekre, amely a sérült elemek részletes feltárását igénylik. A sérült részek bemutatása Az ütközés során sérült elemek geometriája szerkezeti kialakítása a következő táblázatban (3.1 táblázat) kerülnek bemutatásra. A táblázat tartalmazza azt a rajzi hivatkozást, ami a szerkezeti egység méretéről, csatlakozó elemekről és felület komplexitásáról ad részletesebb tájékoztatást. A táblázat előzetes státuszt határoz meg az egyes szerkezeti elemekre, amely a sérült elemek részletes feltárását igénylik. A részleteket a kiírás mellékletét képező műszaki leírás tartalmazza!

Key details

Country
Hungary
Status
Awarded
Category
Services
Procedure
Open
SME suitable
Yes
Published
22 January 2026
Deadline
Closed
Classification (CPV)
Repair, maintenance and associated services of vehicles and related equipment

Award outcome

Awarded value
HUF 42,606,013
Award date
12 February 2026
Contract period
1 February 2026 → 31 May 2026
Winners
  • C3D Műszaki Tanácsadó Kft.
  • Genevation Aircraft Korlátolt Felelősségű Társaság

Contract ending soon? Skim tracks incumbents and flags recompetes early. Book a demo to set up alerts.

Notice history

Every published notice in this contracting process, newest first.

  1. Contract Award Notice

    1 April 2026

  2. Contract Notice

    22 January 2026

Contracting authority

  • BKV Vasúti Járműjavító Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

    Procuring entity

    Budapest, Hungary

    Authority website ↗

Get the full picture

AI analysis, bid scoring, and expert strategy for this tender

Skim analyses every tender against your company profile and tells you whether to bid, how to win, and who you are up against.

See which competitors are winning the contracts you're chasing.

15-minute call. We'll pull the win data on your real pipeline and show you what Skim does with it.

Awarded: Combino kompozit kabingyártás megism. — won by C3D Műszaki Tanácsadó Kft. +1 — Skim