Skip to content
AwardedHungaryServices

Rákosrendező mesterterv tervpályázat

Published
Published 7 July 2026

Overview

a tervpályázati kiírás a „EKR001774852025” számon szerepelt. Budapest Főváros Önkormányzata, azaz a budapestiek közössége a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság tulajdonszerzésével nem csak a Rákosrendező mindösszesen 86 hektáros, jó fekvésű ingatlanjaihoz jutott hozzá, hanem egyben lehetőséget is szerzett arra, hogy egy XXI. századi városrészt hozzon itt létre (Beruházás). Olyan városrészt, amely példát mutat a környezeti fenntarthatóság és a társadalmi szolidaritás terén: zöldfelületekben bővelkedő és emberléptékű közterületek hálózatára épülő, környezettudatos, támogatott lakhatást és valamennyi szükséges közintézményt helyben biztosító, a legkorszerűbb építészeti, szerkezeti és épületgépészetienergetikai megoldásokon alapuló városnegyedet. A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt., mint kiíró (Kiíró vagy Ajánlatkérő) jelen tervpályázat (Tervpályázat) keretében olyan, a területben rejlő potenciált kiaknázó, új városnegyed megvalósításának célját maga elé tűző, a tervezés során magas minőségű természeti és épített környezetet eredményező, a környezeti és társadalmi fenntarthatóság jegyében készülő javaslatokat vár, amelyek képesek teljesíteni a tervpályázati kiírásban (Kiírás) és tervpályázati dokumentációban (Dokumentáció) meghatározott értékelési szempontokat és alkalmasak a továbbtervezésre, továbbá a kiválasztott tervező magas szinten képes megvalósítani a Kiíró által kitűzött célokat. Kiíró célja az, hogy a Tervpályázat révén kiválassza azt a tervezőcsapatot, amely • felkészült egy összetett, nagy léptékű projekt előkészítésével járó feladatok ellátására; • a helyszín adottságaira a kreativitás forrásaként tekint; • képes a vizionárius gondolatokat mérnöki precizitással valóra váltani; • sokrétű szakértelmet képes mozgósítani; • rendelkezik egy példaértékű városrész megtervezéséhez szükséges tudással és ambícióval; • egyesíti az innovatív szemléletet és a hagyományok tiszteletét; • jártassága átfogja az urbanisztikai, építészeti-tájépítészeti-műszaki tervezés valamennyi részterületét és léptékét. A Tervpályázat célja, hogy a tervpályázati eljárást követően sor kerüljön a tervpályázati eljárásokról szóló 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet (Tervpályázati Rendelet) 9. § (2) bekezdése szerinti – hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos – közbeszerzési eljárás lefolytatására és az alapján a Mesterterv és a Közterület-fejlesztési tervek elkészítésére irányuló tervezési szerződés megkötésére. A jelen tervpályázati eljárás a Tervpályázati Rendelet 31. § (1) bekezdése szerint olyan két szakaszból álló eljárás, amelynek első, részvételi szakaszában (Részvételi Szakasz) ajánlatkérő a részvételre jelentkezők (Jelentkező) szerződés teljesítésére való alkalmasságáról vagy alkalmatlanságáról dönt, valamint kiválasztja azokat az alkalmas pályázókat, amelyeket pályamű benyújtására hív fel (Pályázó). A Részvételi Szakasz nyílt, annak során bármely érdekelt részvételi jelentkezést nyújthat be, ugyanakkor az Ajánlatkérő nem kérhet, a Jelentkező pedig nem nyújthat be pályaművet. A Részvételi Szakasz elbírálását és lezárását követően a meghívandó Pályázók keretszáma 16. Legfeljebb a keretszám erejéig történik az alkalmas Jelentkezők közül a pályázati szakaszba történő meghívás, a rangsorolás szabályai szerint (Pályázati Szakasz). Az eljárás második, Pályázati Szakaszában csak az ajánlatkérő által alkalmasnak minősített és pályamű benyújtására felhívott részvételére jelentkezők nyújthatnak be pályaművet. A Tervpályázat Részvételi Szakaszában az a természetes vagy jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet vehet részt, akinek a Kbt. 2. § (5) bekezdése szerint nemzeti elbánást kell biztosítani, és: • akivel szemben a Tervpályázati Rendelet 17. § (3) és 18. § (3)-(4) bekezdései szerinti kizáró és összeférhetetlenségi okok egyike sem áll fenn, és erről nyilatkozik, • aki azzal, hogy a részvételi jelentkezését benyújtotta, a Tervpályázat feltételeit magára nézve kötelezőnek elfogadta. A Tervpályázat Pályázati Szakaszában az a természetes vagy jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet vehet részt (Pályázó), akinek a Kbt. 2. § (5) bekezdése szerint nemzeti elbánást kell biztosítani, és: • akivel szemben a Tervpályázati Rendelet 17. § (3) és 18. § (3)-(4) bekezdései szerinti kizáró és összeférhetetlenségi okok egyike sem áll fenn, és erről nyilatkozik; • a Tervpályázat Részvételi Szakasza szakmai feltételeinek eleget tesz, alkalmasságát a Kiíró megállapítja, és a Részvételi Szakaszban alkalmazott rangsorolás alapján a Pályázati Szakaszba meghívásra kerül; • aki a Kiírásban és Dokumentációban meghirdetett tervezési feladat elkészítésére vállalkozik; • aki azzal, hogy pályázatát benyújtotta, a Tervpályázat feltételeit magára nézve kötelezőnek elfogadta; • a Tervpályázat titkosságát megőrzi; • elfogadja, hogy a Tervpályázaton csak egy pályaművel vehet részt (az alvállalkozók, eseti szakértők és a szerzők munkatársai – a vonatkozó etikai normák és a Kbt. 36. §-ának betartásával – több pályamű elkészítésében is közreműködhetnek); • aki felhatalmazza a Kiírót, hogy díjazás vagy megvétel esetén a pályaművét és abban szereplő megoldásokat részben vagy egészben, a jelen Dokumentációban foglalt feltételekkel felhasználhassa. Részvételi Szakasz részvételi feltételei tekintetében érvényes részvételi jelentkezést benyújtó, a Pályázati Szakaszba meghívott Pályázó nyilatkozik arról, hogy az előírt feltételeknek a Pályázati Szakaszban is változatlanul megfelel. Csak a Pályázati Szakaszba meghívást nyert Pályázók nyújthatnak be pályaműveket. A Tervpályázaton egy Pályázó csak egy pályaművel vehet részt, és egy pályamű csak egy megoldást tartalmazhat. Tervpályázat jellege: részvételi szakaszban nem titkos (a részvételre jelentkezők személye a Kiíró számára is ismert a benyújtott dokumentumok alapján), a pályázati szakaszban titkos.

Key details

Country
Hungary
Status
Awarded
Category
Services
Procedure
Selective
Published
7 July 2026
Classification (CPV)
Architectural design servicesArchitectural services for outdoor areasArchitectural, engineering and planning services

Award outcome

Award date
26 March 2026
Winners
  • 4D Tájépítész Iroda Kft.
  • 4plusz Építész Stúdió Kft.
  • ARCHITEKTEN TILLNER & WILLINGER ZT GmbH
  • ARUP Group Limited
  • ASTOC ARCHITECTS AND PLANNERS GmbH
  • Archi-kon Építészeti Tervező-Szervező Kft.
  • Atelier Kempe-Thill B.V.
  • BJARKE INGELS GROUP A/S.
  • Bollinger + Grohmann Engineers Mérnökiroda Korlátolt Felelősségű Társaság
  • CHYBIK + KRISTOF s.r.o
  • CITYFöRSTER | Bartels Brehm Hansen Niehüser Nolting Richter Seidel Sobota Partnerschaft mbB Architekten, Ingenieure + Stadtplaner
  • Claire Weisz Architects LLP DBA WXY architecture + urban design
  • Clement Blanchet Architecture
  • Czirják Szabó Építészeti és Mérnöki Kft.
  • DOGMA Architects
  • ESTUDIO LAMELA SLP
  • EZQUIAGA ARQUITECTURA SOCIEDAD Y TERRITORIO SL
  • Fernezelyi Korlátolt Felelősségű Társaság
  • GUBAHÁMORI Korlátolt Felelősségű Társaság
  • GUMUCHDJIAN ARCHITECTS LLP
  • Grant Partnership Limited
  • Gustafson Porter + Bowman LTD
  • HMBCJ GmbH
  • IDEFIX landscape architecture
  • Korényi és Társai Építész Kft.
  • LAN S.A.R.L D'ARCHITECTURE
  • LAND LAB LABORA TORIO DE PAISAJES, S.L. PROFESIONAL
  • Lépték-Terv Tájépítész Iroda Kft.
  • MCXVI Építészműterem Kft
  • MICA Architects Ltd.
  • MOBIL CITY Mérnöki Tanácsadó Bt.
  • Marko and Placemakers s.r.o.
  • Mutabilis paysage et urbanisme
  • Mókembé Korlátolt Felelősségű Társaság
  • NART Építész Műterem Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Nautes Építészműterem Kft
  • Objekt Tájépítész Iroda Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont Kft.
  • RJZS Architects Korlátolt Felelősségű Társaság
  • RMP Stephan Lenzen Landschaftsarchitekten
  • S.B.ARCH. STUDIO BARGONE ARCHITETTI ASSOCIATI
  • SAS COLDEFY ET ASSOCIES ARCHITECTES URBANISTES
  • Soóki-Tóth Gábor Csaba egyéni vállalkozó
  • Sporaarchitects Építészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
  • StudioVlayStreeruwitz ZT GmbH
  • Szántó&Mikó Építészek Tervezőirodája Kft
  • TREIBHAUS Landschaftarchitektur
  • URBAN AGENCY ApS
  • VOIDS
  • Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft
  • con.sens verkehrsplanung zt gesellschaft m.b.h.
  • superwien urbanism zt GmbH
  • Építész Stúdió Építész Tervező és Szaktanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Újirány Tájépítész Korlátolt Felelősségű Társaság

Contract ending soon? Skim tracks incumbents and flags recompetes early. Book a demo to set up alerts.

Notice history

Every published notice in this contracting process, newest first.

  1. Contract Award Notice

    7 July 2026

Contracting authority

Get the full picture

AI analysis, bid scoring, and expert strategy for this tender

Skim analyses every tender against your company profile and tells you whether to bid, how to win, and who you are up against.

See which competitors are winning the contracts you're chasing.

15-minute call. We'll pull the win data on your real pipeline and show you what Skim does with it.