Skip to content
AwardedHungaryGoods

DEK-1518 DBR felállítása informatikai eszk. besz.

Published
Published 24 July 2025

Overview

Dinamikus beszerzési rendszer létrehozása, amelynek tárgya "DEK-1518 Dinamikus Beszerzési Rendszer felállítása informatikai eszközök beszerzéséhez" Ajánlatkérő a Közbeszerzési Dokumentumokban ismerteti azokat a termékkategóriákat és jellemzőiket, amelyek megvalósítására DBRt kíván létrehozni. A műszaki leírásban Ajánlatkérő példaként összefoglalta, hogy az egyes kategóriákon belül az ajánlattételi szakasz(okban) milyen beszerzési igények merülhetnek fel. Ezen összefoglalás kizárólag tájékoztatás célú felsorolás, melyek a korábbi évek tapasztalatai alapján kerültek rögzítésre. Ajánlatkérő az egyes kategóriákon belül jogosult a DBR ajánlattételi szakaszaiban más termékek beszerzésére is az oktatásban, a kutatásban, valamint az egészségügyi ellátásban felmerülő igényeknek megfelelően a Kbt. 107. § (2) bek. alapján. A konkrét közbeszerzésekre vonatkozó pontos műszaki leírást és szerződéses feltételeket a DBR-ben részt vevő Ajánlattevők számára, az ajánlattételi felhívás megküldésével egyidejűleg bocsátja rendelkezésre. Mennyiség: Elsősorban a Debreceni Egyetem saját költségvetési forrása és előre még nem ismert állami támogatás értéke tervezetten nettó 1 500 000 000 HUF, a DBR időtartama alatt a tervezett egyedi beszerzések/lehívások átlagos becsült, várható mennyisége nettó 50 000 000,- HUF Ajánlatkérő a DBR-t az alábbi kategóriákra osztja fel: 1. Asztali számítógépek és tartozékaik (Windows, Linux és macOS rendszerű is) 2. Hordozható számítógépek és tartozékaik (Windows, Linux és macOS rendszerű is) 3. Televíziók és tárgyalótermi megjelenítők, projektorok, interaktív táblák és kiegészítőik 4. Monitorok és kiegészítőik 5. Tabletek és kiegészítőik (Android, Windows és iOS rendszerű is) 6. Szerverek, adattárolók és alkatrészeik, tartozékaik 7. Hálózati aktív és passzív eszközök 8. Kis/nagyteljesítményű nyomat előállító eszközök, szkennerek 9. Szünetmentes áramforrások 10. Szoftverek és licencek A fenti kategóriákon belül kerülnek majd megindításra az ajánlattételi szakaszok a DBR-en belül. Az adott beszerzési igény tekintetében azon Gazdasági szereplők kerülnek majd ajánlattételre felkérésre, akiknek az adott kategória tekintetében érvényesnek tekinthető a részvételi jelentkezése. Ajánlatkérő a Kbt. 107. § (2) bek. alapján fenntartja annak a lehetőségét, hogy a DBR megvalósítása során, az ajánlattételi felhívás megküldésével egyidejűleg, az abban foglalt konkrét beszerzési igényre vonatkozóan részajánlattétel lehetőséget határozzon meg az ajánlattételi felhívásban. A DBR-be az alkalmassági feltételeknek megfelelő minden részvételre jelentkező felvételre kerül, az ajánlattételre felhívandó részvételre jelentkezők száma nem kerül korlátozásra. Ajánlatkérő az EKR technikai kialakítása miatt köteles külön részajánlatonként rögzíteni jelen felhívásban az egyes kategóriákat, azonban felhívja a Gazdasági szereplők figyelmét, hogy a jelen felhívásban szereplő „rész” meghatározás a DBR egyes kategóriáit jelöli.

Key details

Country
Hungary
Status
Awarded
Category
Goods
Procedure
Open
SME suitable
Yes
Published
24 July 2025
Classification (CPV)
Portable computersTablet computerDesktop computerDisplay screensSoftware package and information systems

Award outcome

Awarded value
HUF 25,659,071
Award date
5 March 2026
Contract period
— → 25 December 2028
Winners
  • Alienline Kft.
  • Bechtle direct Kft.
  • DOKUCENTRUM Kft.
  • Delta Systems Kft.
  • ETIAM Kft.
  • Euro-Profil Rendszerház Kft.
  • Exicom Informatika Kereskedőház Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Future Consulting Services Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
  • IMG Solution Zrt.
  • Materiál 04 Kft.
  • NÁDOR Rendszerház kft.
  • PC Trade Systems Kft.
  • SERCO Zrt.
  • Sysman Informatikai Zrt.
  • USER RENDSZERHÁZ Kft.

Contract ending soon? Skim tracks incumbents and flags recompetes early. Book a demo to set up alerts.

Notice history

Every published notice in this contracting process, newest first.

  1. Contract Award Notice

    29 April 2026

  2. Contract Notice

    24 July 2025

Contracting authority

Get the full picture

AI analysis, bid scoring, and expert strategy for this tender

Skim analyses every tender against your company profile and tells you whether to bid, how to win, and who you are up against.

See which competitors are winning the contracts you're chasing.

15-minute call. We'll pull the win data on your real pipeline and show you what Skim does with it.