Skip to content
AwardedHungaryServicesHUF 480,000,000

Smink, stylist, fodrász szolgáltatás nyújtása 2025

Published
Published 19 August 2025

Overview

Vállalkozási (keret)szerződés keretében az MTVA képernyős munkatársainak képernyőn történő megjelenéséhez stylist, fodrász és sminkes szolgáltatás nyújtása annak hatálybalépésétől számított 12 hónapos időtartamra (de ezen belül legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig) azzal, hogy a szerződés az ajánlatkérő egyoldalú írásbeli nyilatkozatával egy alkalommal, további 6 hónappal meghosszabbítható (amennyiben a keretösszeg nem került kimerítésre). Ajánlatkérő az egyértelműség kedvéért rögzíti, hogy amennyiben a keretösszeg a meghosszabbítás időtartama alatt merül ki, akkor a keretszerződés a keretösszeg kimerülésekor megszűnik. Ajánlatkérő rendelkezik a tárgyi beszerzési igény vonatkozásában hatályos keretszerződéssel, mely a keretösszeg kimerülésével – az eddigi és az ezt követően prognosztizálható felhasználási mértéket figyelembe véve előreláthatólag 2025. október utolsó napjaiban megszűnik. Erre tekintettel a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő keretszerződés hatálybalépésének napja a korábbi keretszerződés keretösszegének kimerülését (vagy esetlegesen más okból való megszűnését) követő nap, kivéve, ha a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretszerződés megkötésére ezt követően kerül sor, mely esetben a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő keretszerződés hatálybalépésének napja annak mindkét fél által történő aláírásának napja.

Key details

Country
Hungary
Status
Awarded
Category
Services
Estimated value
HUF 480,000,000
Procedure
Selective
SME suitable
Yes
Published
19 August 2025
Classification (CPV)
Hairdressing and beauty treatment services

Award outcome

Awarded value
HUF 480,000,000
Award date
8 October 2025
Contract period
— → 3 October 2026
Winners
  • MAKE-UP Service Korlátolt Felelősségű Társaság
  • MECRASK Korlátolt Felelősségű Társaság

Contract ending soon? Skim tracks incumbents and flags recompetes early. Book a demo to set up alerts.

Notice history

Every published notice in this contracting process, newest first.

  1. Contract Award Notice

    30 October 2025

  2. Contract Notice

    19 August 2025

Contracting authority

  • Médiaszolgáltatás - támogató és Vagyonkezelő Alap

    Procuring entity

    Budapest, Hungary

    Authority website ↗

Get the full picture

AI analysis, bid scoring, and expert strategy for this tender

Skim analyses every tender against your company profile and tells you whether to bid, how to win, and who you are up against.

See which competitors are winning the contracts you're chasing.

15-minute call. We'll pull the win data on your real pipeline and show you what Skim does with it.

Awarded: Smink, stylist, fodrász szolgáltatás nyújtása 2025 — won by MAKE-UP Service Korlátolt Felelősségű Társaság +1 — Skim